Skip to content

Az a jó ha békás a tó

Menu
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
Menu
lemeztető készítése lakóházra

A lemeztető készítése lakóházra számos előnnyel jár

Posted on 2020-12-09

A lakások teljes felújításánál vagy az új épületek építésénél előbb-utóbb a tetőszerkezet kérdése is terítékre kerül. A tapasztalat azt mutatja, a hagyományos kerámiacserepek mellett, a lemeztető is nagyon közkedvelt, természetesen nem minden ok nélkül. A lemeztető készítése lakóházra manapság már bárkinek igényelhető szolgáltatás, akinek fontos a minőség és a megfizethető költség.

A szóban forgó technika Észak-Európából érkezett hazánkba és kezdetben kizárólag a műemlékek, templomok és apartmanok tetőszerkezetére vonatkozón alkalmazták.

Az idő múlásával a lemeztető bebizonyította, ennél jóval szélesebb körben felhasználható, méghozzá biztonságosan és eredményesen. A lemeztető készítése lakóházra azoknak veszi le a terhet a válláról, akik elsősorban könnyűszerkezetes házat akarnak építeni, vagy a már meglévő ingatlan terhelésén szeretnének javítani.

A praktikus és strapabíró lemeztető ugyanis pehelysúlyú bajnok, hiszen bizonyítottan 90%-kal is könnyebb lehet a már említett hagyományos kerámia társánál.

Legutóbbi bejegyzések

  • A lamellás kerítés Győr városában megrendelhető
  • Fagylalt nagyker B2B szemmel: a kézműves olasz fagyi piac jelenlegi helyzete Magyarországon
  • Minőségi ruha anyagok a Szakatex olcsó méteráru kínálatában
  • Tetőcsere egyszerűbben: mikor lehet ideális választás a cserepeslemez?
  • Cerave kézkrém – mindennapi segítség a száraz, igénybe vett kezeknek

Kategóriák

  • Egyéb
  • Irodalom
  • Szolgáltatás
  • Szórakozás
  • Webáruház
©2026 Az a jó ha békás a tó | Design: Newspaperly WordPress Theme
Hozzájárulás kezelése

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, amelyek tárolják az eszközinformációkat és/vagy hozzáférnek azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.

Funkcionális Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés szigorúan szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért konkrét szolgáltatás igénybevételének lehetővé tételéhez, vagy kizárólag a kommunikáció elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő továbbításához.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikák
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes. A technikai tárolás vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön internetszolgáltatójának önkéntes hozzájárulása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül a kizárólag ebből a célból tárolt vagy lekérdezett információk általában nem használhatók fel az Ön azonosítására.
Marketing
The technical storage or access is required to create user profiles to send advertising, or to track the user on a website or across several websites for similar marketing purposes.
  • Manage options
  • Manage services
  • Manage {vendor_count} vendors
  • Read more about these purposes
Beállítások megtekintése
  • {title}
  • {title}
  • {title}