Skip to content

Az a jó ha békás a tó

Menu
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
Menu

A gépkezelő jogosítvány megszerzése remek lehetőség

Posted on 2017-04-14

Ezzel a szakképesítéssel az építőiparban, a raktározás és szállítás területén is el tud helyezkedni. A gépkezelő jogosítvány a vizsga letételével, illetve az azt megelőző tanfolyam elvégzésével szerezhető meg. Az OKJ tanfolyamokkal akár már két-három hét alatt a kezében tarthatja a dokumentumot.

Ezeket az ipari gépeket azok irányíthatják, akik elmúltak 18 évesek vagy szakmunkások, valamint egészségügyileg alkalmasak, amit az orvos határoz meg, illetve a hatósági vizsga is szükséges hozzá. Az elméleti órák a hétköznapokon történnek, míg a gyakorlatiak pedig hétvégén.

A vizsga többféleképpen zajlik, lehet írásbeli, szóbeli és gyakorlati. A gépkezelő jogosítvány megszerzéséhez szükségesek a tanfolyam alatt szerzett ismeretek, amelyekkel idővel tapasztalatokat is fog szerezni.

Az ehhez kellő orvosi alkalmassági igazolást három évre adják, ha ez lejár, akkor meg kell újítani azt. A beiratkozástól számított 19. napon tartják meg az OKJ vizsgát. A bizonyítvánnyal pedig 14 napon belül a hatósági vizsgát is le tudja tenni.

Legutóbbi bejegyzések

  • A lamellás kerítés Győr városában megrendelhető
  • Fagylalt nagyker B2B szemmel: a kézműves olasz fagyi piac jelenlegi helyzete Magyarországon
  • Minőségi ruha anyagok a Szakatex olcsó méteráru kínálatában
  • Tetőcsere egyszerűbben: mikor lehet ideális választás a cserepeslemez?
  • Cerave kézkrém – mindennapi segítség a száraz, igénybe vett kezeknek

Kategóriák

  • Egyéb
  • Irodalom
  • Szolgáltatás
  • Szórakozás
  • Webáruház
©2026 Az a jó ha békás a tó | Design: Newspaperly WordPress Theme
Hozzájárulás kezelése

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, amelyek tárolják az eszközinformációkat és/vagy hozzáférnek azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.

Funkcionális Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés szigorúan szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért konkrét szolgáltatás igénybevételének lehetővé tételéhez, vagy kizárólag a kommunikáció elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő továbbításához.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikák
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes. A technikai tárolás vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön internetszolgáltatójának önkéntes hozzájárulása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül a kizárólag ebből a célból tárolt vagy lekérdezett információk általában nem használhatók fel az Ön azonosítására.
Marketing
The technical storage or access is required to create user profiles to send advertising, or to track the user on a website or across several websites for similar marketing purposes.
  • Manage options
  • Manage services
  • Manage {vendor_count} vendors
  • Read more about these purposes
Beállítások megtekintése
  • {title}
  • {title}
  • {title}