Skip to content

Az a jó ha békás a tó

Menu
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
Menu
zuhanyfüggöny tartó

Eltérő formákban kapható zuhanyfüggöny tartó

Posted on 2020-03-19

A mindennapjaink szerves része a rendszeres tisztálkodás, ezt általában olyan környezetben végzünk, amit kifejezetten erre a célra hoztunk létre. Pontosan ezért fontos, hogy a fürdőszoba az igényeinket maximálisan kielégítve szülessen meg. Egy méretes kád jelenléte nagy előnyökkel jár. A rendszeres fürdőzés mellett, ugyanakkor a tusolás is megoldható benne, amennyiben biztosított a zuhanyfüggöny tartó jelenléte.

Erre azért van szükség, mert így megelőzhető, hogy meglássanak bennünket mosakodás közben, de ami még ennél is fontosabb, hogy a víz nem csapódik ki mindenfelé a helyiségben. A zuhanyfüggöny tartó felszerelésére megéri elegendő figyelmet szentelni, hiszen elég kellemetlen lenne, ha egyszer csak leesne az a helyéről, főleg, amikor a legkevésbé számítunk arra.

Anyagát tekintve egy EP porlakkal bevont alumíniumcsőről van szó, amit többféle mértben és formában rendelhetünk meg, már online is. Válasszuk ki azt a zuhanyfüggöny tartó kivitelt, amelyik a leginkább illik a kialakított helyiség profiljához és a tetszésünket is elnyeri!

Legutóbbi bejegyzések

  • A lamellás kerítés Győr városában megrendelhető
  • Fagylalt nagyker B2B szemmel: a kézműves olasz fagyi piac jelenlegi helyzete Magyarországon
  • Minőségi ruha anyagok a Szakatex olcsó méteráru kínálatában
  • Tetőcsere egyszerűbben: mikor lehet ideális választás a cserepeslemez?
  • Cerave kézkrém – mindennapi segítség a száraz, igénybe vett kezeknek

Kategóriák

  • Egyéb
  • Irodalom
  • Szolgáltatás
  • Szórakozás
  • Webáruház
©2026 Az a jó ha békás a tó | Design: Newspaperly WordPress Theme
Hozzájárulás kezelése

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, amelyek tárolják az eszközinformációkat és/vagy hozzáférnek azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.

Funkcionális Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés szigorúan szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért konkrét szolgáltatás igénybevételének lehetővé tételéhez, vagy kizárólag a kommunikáció elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő továbbításához.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikák
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes. A technikai tárolás vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön internetszolgáltatójának önkéntes hozzájárulása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül a kizárólag ebből a célból tárolt vagy lekérdezett információk általában nem használhatók fel az Ön azonosítására.
Marketing
The technical storage or access is required to create user profiles to send advertising, or to track the user on a website or across several websites for similar marketing purposes.
  • Manage options
  • Manage services
  • Manage {vendor_count} vendors
  • Read more about these purposes
Beállítások megtekintése
  • {title}
  • {title}
  • {title}